A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Interview. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Interview. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 22., péntek

Szeptemberi címlapok / September covers - 2

Vogue US
Nos, mindenki rendkívül örült, hogy végre modelleket látni a címlapon, bár jól el is intézték, hogy ellensúlyozzák a hírességes címlapokat azzal, hogy egyszerre 9 lányt rádobtak a fotóra. A Vogue összegyűjtötte az eddigi hasonló csoportos címlapjait és még kell állapítanunk, hogy a legtöbb sokkal erősebb lett, mint ez. A 10 évvel ezelőttin például színes, dögös egyéniségeket láthatunk, különböző, de egyaránt gyönyörű nőket, akik külön nézve is csodásan néznek ki a képen. Ehhez képest a mostanin a szürke árnyalatokkal és megegyező hajjal, csak ráerősítenek arra, hogy mennyire hasonlítanak egymásra, a kis vékonyka, fiatal modellek, egyikőjük se tűnik ki igazán. Az egész nagyon beállított, mindenki próbál jól kinézni, mert ha ennyien vannak, elég nehéz tökéletes fotót készíteni mindegyikőjükről. E helyette ez a háttérfotó is jó lett volna, mindenki könnyed és természetesen gyönyörű.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Well, everybody was so happy seeing models on the cover, although they compensated easily the celebrity covers with putting 9 girls on one photo. Vogue collected its similar group shoots and we have to admit, that most of them is much better, than this. For example on the one, made 10 years ago we can see hot individuals, different, but all so beautiful women, who looks good on the photo also separately. But now with the grey shades and same hair, they just bring out how similar they look, none of the skinny, young models stand out really. The whole photo is so posed, everybody tries to look good, because it couldn't be perfect of everyone. But even this behind-the-scenes picture could be so much better, everyone looks naturally beautiful.


Interview US
A téma: különböző címlapok, különböző fotósokkal. Több is készült, de ezek lettek a legjobbak. Ilyenkor csak az a veszély áll fenn, hogy az ember melyiket válassza, ha meg akarja venni. :D
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
The theme: different covers, by different photographers. With great ones, like these the only problem is to decide wich one to buy. :D

     Allure US                                              Flare Canada
 Ez aztán a különböző címlap. Az első talán nem igazán illik Chloéhoz, ő inkább természetes, kedves, fiatal tehetség, kevésbé dögös, old Hollywood díva. A másik már kifinomultabb, jobban illik egy nagy szeptemberi számhoz.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Well, these are different covers for sure. Maybe the first doesn't really fit to Chloe, she's more like a natural, nice, young talent and less a sassy, old Hollywood diva. The other one is more sophisticated, matching the big september issue theme.



Elle Russia:
Nem lesz kedvenc ez a színkombináció, de őszies a fotó és a modell, Giedre Dukauskaite nagyon jól néz ki.
---------------------------------------------------------------
This color-combination won't be a favourite, but the photo is autumnal and the model, Giedre Dukauskaite looks great.


Interview Germany:
Nos, Juliette és Kristen csodásan néz ki együtt. Nagyon szép fotó, talán Kristenről az egyik legjobb címlap.
--------------------------------------------------------------
Well, Juliette and Kristen look wonderfully together. The photo is really nice, maybe one of the best covers of Kristen.

Vogue Spain:
Kicsit lehettek volna előrelátóbbak a szerkesztők, mivel Irina a júniusi címlapon most szerepelt Ronaldoval. Plusz Irinát szinte elnyeli a szőrme, a keze pedig egészen fura.
---------------------------------------------------------------
They should be s little bit more foreseeing, because Irina just appeared on the june cover with Ronaldo. Plus the fur totally hides Irina and her hand is so weird.
Marie Claire US:
Én nem igazán érzem, hogy Blake Lively lenne a megfelelő egy ünnepi címlapra. Bár roppant divatos, nála nagyobb neveket is választhattak volna. Ettől függetlenül még csak nem is lett túl szép kép, kínos a póz és előnytelen a szög.
------------------------------------------------------------------
I don't feel like Blake Lively would be an appropiate choice for an anniversary cover. Although she us very stylish, they could find a bigger name. Otherwise this isn't even a too nice photo of her. The pose is awkward and the angle is disadvantageous.


2014. február 28., péntek

Márciusi címlapok / March covers - 1

Vogue Mexico:
Az első címlapon picit sok a photoshop, a második jó, a harmadik borzasztó. Milyen az orra?! Komolyan, mint Voldermoté. Pedig Enikő igazán szép, a styling is jó és a bájos, világos tavaszi hangulat is finom.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
On the first cover the photoshop is a little bit too much, the second one is good, but the third is terrible. How  does her nose look like? I'm sorry, but just like Voldemort's. But Enikő is so pretty, the styling is nice and the lovely, light spring feeling is great as well.


Interview US:
Egyszerűen tökéletes lenne, az ezüstös-fémes színekkel és sminkkel, de a vörös rúzs így nagyon kitűnik és magára vonzza a figyelmet, pedig Marion szemei sokkal érdekesebbek, mint a szája.
----------------------------------------------------------------
It would be perfect, with the silver-metallic colors and make-up, but the red rouge marks too much out and gets all the attention, although Marion's eyes are much more interesting, than her lips.


Vogue Paris:
Nagyon hatásos, az biztos. A pirossal nekem semmi bajom, elég retró, de a smink, főleg a szája nem igazán tetszik.
---------------------------------------------------------------
Very impressive, for sue. I have no problem with red, it's quite retro, but I don't really like the make-up, and mainly her lips.

Vogue UK:
Az élénk és vibráló kék és zöld színeken kívül, amik szépek, komolyan nem tudtak fél évet várni és újabb címlaplányokat keresni? Inkább tettek volna egy merész lépést, mint egy unalmasat...
---------------------------------------------------------------
Irrespectively from the virating blue and green colors, which are nice, they seriously couldn't wait 6 months and found other covergirls? They better should make a risky step, than a boring one...
Vogue US:
Eddig nem vettem észre, hogy határozott különbséget tudnék tenni, hogy általában az Elle, Bazaar vagy Vogue címlapok hogy szoktak kinézni, de most konkrétan azt hittem, hogy ez egy Elle címlap. Az egyszerű háttéren kívül a styling sem sikerült túl izgalmasra, a laza kicsit túl laza lett...
------------------------------------------------------------------
I haven't recognized yet, that I could make concrete difference between the usual Elle, Bazaar or Vogue covers, but now, for the first look I seriously though, that this is an Elle cover. Next to the simple background, the styling also isn't so original and the cool became too cool...

Elle US:
Nos, túl sok ok még nincs, hogy Dakota Johnsont címlapon lássuk, hiszen a film még sehol sincs és egyébként is lenne 100 másik ember, aki joggal kerülhetne a címlapra, de a lényeg, hogy egész jó fotó lett.
-----------------------------------------------------------------
Well, we don't have too much reasons to see Dakota Johnson on the cover, and there are 100 other woman, whom I would more like to see, but the point, that this is a quite good cover.


Vogue Brazil:
Ne, ne, ne... Miért?!?
Alessandra Ambrosio. (Tetszik a vörös háttér.)
--------------------------------------------------------------
No, no, no... Why?!?
Alessandra Ambrosio. (I like the reddish background.)

Elle UK:
Csak nektek hölgyek! Hogyan adjunk el egy női magazint... ;)
---------------------------------------------------------------
Just for you ladies! This is how you sell a magazine for women... ;)




2014. január 31., péntek

Februári címlapok / February covers - 2

Vogue Thailand
3 címlap is készült, de ez a kettő lett igazán szép. Tökéletesen használták a színeket mindkettőn. A modell Aline Weber.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
3 covers were made by these two are the bests. They used the colors perfectly on both of them. The model is Aline Weber.

Vanity Fair Spain                                        Vanity Fair Italia
 A bal oldali egyértelműen szebb lett, bár a szemöldöke idegesítő.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
The left one is prettier, but her eyebrows are annoying.



Harper's Bazaar Spain:
Sportos, szép, szexi. Adriana Lima végre úgy néz ki, mint egy tehetséges modell és nem egy VS angyalka.
-----------------------------------------------------------
Sporty, pretty, sexy. Finally Adriana Lima looks like a talented model and not a VS angel.


Jalouse:
Amber Heard elbűvölően néz ki. Az egyszerű, de sötét és erős fehér-fekete-vörös színek használata nekem mindig bejön.
----------------------------------------------------------------
Amber Heard looks divine. I always like the simple, but dark and stronge white-black-red colors.


Interview Russia:
Roppant művészi és erőteljesen fehér, Anna Chipovskaya mégis igazi kifinomult szépség a címlapon.
---------------------------------------------------------------
Very artistict and powerfully white, but Anna Chipovskaya still looks like a real beauty on the cover.



Elle Australia:
Igazán szép kép lett, nagyon tetszik a pink fény is, de miért Drew arcának közepébe tették???
---------------------------------------------------------------
It is such a nice pictures, and I like the pink light too, but why they have to chose to put it in the middle of Drew's face???



Elle Germany:
Liya Kebede egyszerűen gyönyörű, a fekete festékpacák pedig igazán ötletesek.
------------------------------------------------------------------
Liya Kebede is so beautiful, and the black paint-blobs are really nice ideas.

Allure Russia:
A smink tetszik, de a kék már túl sok. Távolabbi kép kéne, a kéz nélkül.
---------------------------------------------------------------
I like the makeup, but there's no much blue. It should be taken further, without the hand.






2013. szeptember 6., péntek

Szeptemberi címlapok / September covers - 4



Harper's Bazaar Germany:
A magazin Németországban most debütál. Lehetett volna kicsit hangulatosabb, ünnepélyesebb, de egyébként jól néz ki.
----------------------------------------------------------------
The magazine just got it debute in Germany. It could be a little bit more intimate and ceremonial, but otherwise itt looks great.


Vogue Russia:
Nagyon sötét, de a vöröses fénynek is megvan a hangulata és Sasha Pivarova még sötéten se néz ki rosszul. Vagány!
---------------------------------------------------------------
Very dark, but the red lights also got their own feeling and Sasha Pivarova still looks good with the dark hair. Rough!


Glamour Italy:
Nagyon egyszerű, de roppant stílusos. Kifinomult, jól stylingolt, tökéletes őszi címlap. A modell Chiara Blaschetti.
---------------------------------------------------------------
It's very simple, but very stylish. It's sophisticated, a perfect fally cover. The model is Chiara Blaschetti.

Vogue Brazil:
Nos szomorú tény, hogy a pasi, Ben Harper jobban néz ki, mint a túl-stylingolt, túl-sminkelt Isabeli Fontana. Egyszerűen semmi nem passzol össze a megjelenésében... Az egész címlap semmilyen.
---------------------------------------------------------------
Well, it's a sad fact, that the man, Ben Harper looks better, than the over-styled, over-make-upped Isabeli Fontana. Almost nothing matches in her whole appearance... The whole cover is none.


Vogue Turkey:
Ohh.... Nekem a styling se tetszik igazán, de ez a póz. Teljesen kényelmetlen és Toni Garrn arca nem is látszik rendesen...
-----------------------------------------------------------------
Ohh.... I don't even really like the styling, but thise pose. It's totally uncomfortable and Toni Garrn's face isn't even totally visible.
Interview
A magazin 7 csodálatos címlapot készített néhány nagyon neves és ismert modellről. Csak a felsorolás kedvéért, a modellek: Amber Valletta, Christy Turlington, Daria Werbowy, Linda Evangelista, Kate Moss, Stephanie Seymour és Naomi Campbell. Én special Dariáét választanám, de mindegyik gyönyörű!
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
The magazine made 7 wonderful covers with a few very famous and great models. Only for the specification, the models are: Amber Valletta, Christy Turlington, Daria Werbowy, Linda Evangelista, Kate Moss, Stephanie Seymour and Naomi Campbell. I would choose Daria's issue, but all of them is wonderful!


Harper's Bazaar Germany, Vogue Russia, Glamour Italy, Vogue Brazil, Vogue Turkey, Interview

2013. június 9., vasárnap

Júliusi címlapok / July covers - 1

Tatler UK
Tetszik a téma és a színek, bár kissé őszies. Suki Waterhouse viszont szebb, mint Mary Charteris. Hozzá ez kevésbé illik.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
I like the theme and the colors, although it's a bit fally. But Suki Waterhouse is prettier, than Mary Charteris. This less fits her.



Vogue UK:
Ez egy jó címlap. Tetszenek a színek és a styling is. Kár, hogy Helena Bonham Carter kicsit sok photoshoppot kapott és felismerhetetlen.
---------------------------------------------------------------
This is a good cover. I like the colors and the styling. But such a pity, that Helena Bonham Carter got a little bit too much photoshop and she's unrecognizable.


Instyle UK:
Ez a Dolce & Gabbana darab nagyon feldobja az egyszerű szetteket és tetszik a légies téma. Bár Cheryl Cole különösebben nem nyűgözött le...
----------------------------------------------------------------
This Dolce & Gabbana piece really makes a simple set more interesting and I like this airy theme. Although Cheryl Cole didn't really impress me...



Vogue Netherlands:

Nagyon extra! Tetszik a légies, maxiruha, a színek és a perspektíva is, bár Kinee Diouf így nem látszik igazán. De szép!
---------------------------------------------------------------
Very special! I like the easy, maxi-dress, the colors and the perspective, although like this, Kinee Diouf isn't totally visible. But nice!



Marie Claire UK:

Egész jó fotó lett Alicia Keysről, csak nagyon halvány. Legalább a ruhája színe lehetne élénkebb, de egyébként jól áll neki.
-----------------------------------------------------------------
It's a quite good photo of Alicia Keys, it's just too pale. At least, her dress' color could be bolder, but otherwise it matches her.
Vogue Deutsch:
Linda Evangelista és Choupette... Hát csodás. Arra vártam, hogy újabb címlapot lássak Choupette-tel... Egyébként tetszik, hogy fekete - fehér, de még Linda se olyan szép. Egyébként pedig Choupette is nyűgösnek tűnik. Totál zavar az egész. Attól még, hogy odateszik Karl Lagerfeld macskáját, nem oldják meg...
---------------------------------------------------------------
Linda Evangelista and Choupette... Wonderful. I waited so much to see another cover with Choupette... Otherwise, I like, that it's black and white, but Linda also not so pretty. And Choupette looks fretful too. The whole thing is a mess. It won't be solved, because they put on the cover Karl Lagerfeld's cat...



Glamour US:

Az eredeti ötlet  nem lett volna olyan rossz, de túl sok a pink, a pucc, a glitter. Túl sok. Bár Lily Collins egész bájos.
-----------------------------------------------------------------
The original idea wouldn't be so bad, but there's too much pink, too much stuff and glitter. It's too much. Although Lily Collins is lovely.



Elle Ukraine:

Ez a címlap a megkoronázása Milla összes ronda vörös szőnyeges megjelenésének. Nulla smink, nulla frizura és ez az arckifejezés...
----------------------------------------------------------------
This cover is the cherry on each ugly red carpet looks by Milla. No make-up, no hairstyle and this expression...



Numéro Russia / June - July:

Nem igazán tetszik ez az átlátszó felső és a csípőszoknya, de Carolyn Murphy nagyon jól néz ki. Csak úgy vibrálnak a kék szemei.
---------------------------------------------------------------
I don't really like this see-through top and the hip-skirt, but Carolyn Murphy looks great. Her blue eyes are like vibrating.

Interview / June - July:

Jó ez a fémes stílus, illik az új Superman filmhez, de Amy Adamsnek nem áll olyan jól. A fejét is furán tartja...
---------------------------------------------------------------
This metallic style is great, and matches the new Superman movie, but it doesn't fit Amy Adams. She also holds her head weird...