2014. február 22., szombat

London Fashion Week '14 F/W

Mindig meglepődöm, hogy a divathetek két pillanat alatt tovarepülnek több-kevesebb emlékezetes mozzanattal és kollekcióval. Attól függetlenül, hogy tényleg teljes véletlenségből szinte mindig élőben (live streamen keresztül természetesen) látom a Burberry show-t (nem úgy a Dolce & Gabbanánál, ahova negyed órával előbb bekészülök egy kis sütivel), a londoni divathétnek kétség kívül ez volt a legemlékezetesebb bemutatója, a vendégekkel, modellekkel és inkább őszies, de könnyed, kényelmes, színes-mintás darabjaival. De íme egy kis áttekintés a teljes hétről:
- A Burberry show-n kívül szinte minden kollekcióra jellemző volt, hogy sokkal több mintás és színes darabot tartalmazott, mint New Yorkba. (Temperley London)
- E mellett a színekkel sem bántak olyan szigorúan a meleg, barna, okker, sötétzöld, vörös árnyalatokat szívesen használták és nem ragaszkodtak az alap fekete-fehér színekhez. (Vivienne Westwood, Burberry)
- Továbbra is több szoknyát és ruhát láthattunk, mint nadrágot, de a britek ezt a rétegzéssel próbálták ellensúlyozni, így kardigánokkal, kabátokkal, kendőkkel. (Temperley London, Mark Fast)
- Úgy tűnik az idei szezon egyik ötlete a vásárlói szívekhez meghódításához a saját névvel vagy monogrammal ellátott darabok lettek. New Yorkban már láthattuk a Rag & Bone showján, ahol elöl-hátul szerepelt a modellek keresztneve, míg a Burberry fináléjába minden modell a saját monogramjával ellátott takaróval vonult végig (amit természetesen haza is vihettek, hiszen eladni már nehéz lenne).
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
I am always surprised about how fast the fashion weeks past away with more or less memorial moments. Irrespectively of the fact, that somehow I always get to watch the Burberry show live (through live stream, of course) (and not like the Dolce & Gabbana one, because for that I'm always ready a half hour earlier with some sweets), it was definitely the most impressive show of the london fashion week with its guests, the models and the mainly fally, but easy, comfortable, colorful and printful pieces. But here is a short review of the full week:
- The using of more patterns and colors wasn't typical only of the Burberry runway, but almost to every collection, even comparing to New York. (Temperley London)
- Next to this, they also used colors less strictly, there were a lot of warm, brown, ochre, dark green and red shades and they didn't stict to the basic black and whites. (Vivienne Westwood, Burberry)
- We still saw a lot of skirts and dresses and not so many pants, but the brits tired to compensate it with layering with using cardigans, coats and scarves. (Temperley London, Mark Fast)
- It seems like the designers try to win the heart of the customers this season, with making the pieces more personal. In New York we've already seen the shirts with the names of the models on the runway of Rag & Bone, and now in the finale of Burberry every model wore a blanket with their own monograms on (and which of course they also brought home, because after it, it would be hard to sell).

Streets

 Ashley Madekwe                                  Laura Bailey      
  Samantha Barks                                Olivia Palermo      
Poppy Delevingne

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése